jöttszembe

Előre szeretném leszögezni, hogy szeretem a karácsonyt, a karácsonyfával, bejglivel, halászlével, fenyőillattal együtt…

Pár éve érzem magam kicsit bizonytalan erkölcsi alapokon a fakivágások miatt, amikre persze van érv pro és kontra, most nem is ebben akarok igazat találni!

 De ma ez jöttszembe:

És biztos amiatt, hogy a munkahét utolsó napján vagyunk már, fura, kissé abszurd gondolat jutott szembe a szegény kidobott fákról, és a még a lakásokban száradókról. Persze nekünk ez így normális, de, ha jönne valaki nagyon-nagyon messziről, mondjuk egy másik bolygóról, az mit látna az emberiségből, a bolygó „legfejlettebb” (ezt ki találta ki???) életformájáról az év végéhez közeledve, vagy épp átlépve az új évbe?

A „legfejlettebb” életforma a szeretet, a béke, az összetartozás, és minden egyéb hangzatos lózung mantrázása közepette ünnepel, és az ünnep egyik központi eleme, egy másik életforma egyébként teljesen egészséges, szépen fejlett tagjainak halála, illetve a holttestük lakásokba való becipelése, mindenfajta díszekkel történő teleaggatása, majd a lassú elszáradásuk végignézése…

Akkor aztán magyarázkodhatnánk! :-)

(Innen meg már csak egy lépés egy sci-fi novella, ahol az űrlakók, mint fejlettebb létformák az emberekben látnák meg saját ünnepük számukra legkedvesebb elemét, és minket használnának ottani „karácsonyfának”…

Hogy fel lennénk háborodva!)

Szeretem a karácsonyt, a karácsonyfával, bejglivel, halászlével, fenyőillattal együtt…

…de rossz nézni ezt a sok szép utcára kidobott fát.

:-(

Most jut eszembe, hogy mi mosolyban utazunk…

Ööö…

Mosolyogjatok azon, hogy embereknek milyen hülye ötleteik tudnak támadni pár kidobott karácsonyfa láttán!

:-)

Valahol olvastam, hogy aki nem járt a Hatlépcsősben, az nem is ismeri igazából Füredet. Mélyen egyetértek. Kiegészítve azzal, hogy, aki még nem evett a Hatlépcsősben velős pirítóst, annak fogalma sincs arról, mi is ez. Valika, a kocsma főnökasszonya sose téved, mindig pontosan eltalálja a velő - bors - pirospaprika arányát. A pirítós egy jó nagy vekni kenyér közepéből származó szeletből készül. Úgy alakult, hogy tavaly is és idén is velős pirítós jöttszembe az év első napjaiban. Tavaly itt tudtam meg, hogy a fröccsök közül a házmestert a Balaton északi partján csak maflásnak nevezik, idén pedig, hogy a házi almapaprika kiválóan harmonizál a rezgő, ropogó velős pirítóssal. Úgyhogy nem félni! Kipróbálni! A velő márpedig isteni étek!

2010 számomra nem a boldogságról szólt. Munkahelyem elvesztése és egy szerelmi kamikazeakció csak a ropogósra sült, keserű grillázst képezték évem elsózott, olajban tocsogó dobostortáján. De 2010 decemberében átkapcsolt az agyam. Elkezdtem rendszeresen mozogni, odafigyelni az evésre, napi rutint alakíttam ki, nekiláttam felgöngyölíteni egy csomó álmot és kötelességet, amiket már ezer éve halogattam.

Ahhoz, hogy ezt a motivált állapotot fenttartsam, fontos a mindennapi inspiráció. Erre indítottam saját blogomat, ahová tapasztalataimat, gondolataimat gyűjtöm, és minden inspirációt, amit az interneten találok.

Így futottam bele mosolyka blogjába.

A 20 éves lány  izomsorvadásos betegséggel született, így 4-5 éves kora óta tolószékben van. Micsoda borzalom, mondhatnánk, de nem erről szól a blog. Hanem arról az erőről és kitartásról, amiről mindannyian álmodunk. A lány ugyanis elhatározta, hogy újra járni fog. Blogot vezet, edz, gyakorol, kezelésre jár, könyvet ír, rendezvényeket szervez.

Ha valaki úgy érzi, hogy az életnek inkább a boldogságról és a lendületről kéne szólnia, mint a körülményekről, akkor olvassa el ezt a blogot. Én is ezt teszem, az első szótól kezdve. Klikk képre az inspirációért!

jöttszembe egy napok óta masszív térdig érő ködben (esőfelhőben? vagy ezmiez?) úszó budapest. ez nem jó hír. nyilván. de van jó is.

először is mindig jöhet szembe egy jó könyv,  szívesen csavargok el a mai hétfőből mondjuk egy ilyen százéves vasárnapra:

"Még soha ilyen napfényes dél nem volt Pál fordulásának napján. A hosszú, földszintes sárga ház fehér ablakai ragyogtak, a világosszürke szőnyegek világítani látszottak és a bútorok fényesre voltak törülgetve. Két angyal szállott át a függőlámpa fehér ernyőjén és virág illatozott az asztalkendőben. A húsleves olyan volt, mint az olaj; a zöldséget külön tálban hozták; a cipónak illata volt és a hideg marhasülthöz egy reggeltől estig hajtó, vörösarcú postakocsis étvágya lett volna megfelelő. Töltött káposzta oldalassal követte társait; az oldalas szétomlott az evők szájában, kár lett volna a csontokért, mert azt is meg lehetett rágni és a káposztalevél zöld volt és ropogós, mintha reggel hozták volna a kertből. Könnyű borocska jéghidegen sárgállott alacsony pohárban és az evőkés oly éles volt, mint a beretva. Jómódú polgárház ebédje volt ez, ahol a kamra meg van rakva bőségesen mindenféle élelemmel és nem jön zavarba a szakácsnő, ha egy-két vendéggel többen ülnek le az asztalhoz."

szívesen elüldögélek a krisztinavárosi étkező sarkában csendben, míg rezeda kázmér a kávé és a délutáni alvás közt egy ráérős apokaliptikus fejtegetésbe merül, mely szerint budapest az előző (előtti) századforulót sem élheti meg, hisz bűneinek muszáj  lesz elemésztenie, és sajnos bizony már akkoriban is évtizedes hiánycikk volt az igaz és viszonzott szerelem...

mindenkinek csak ajánlani tudom: krúdyban lubickolni egy téli estén - felbecsülhetetlen. és hát igen, láttam boldogan a dunába bukfencező kárókatonákat (ember, tél van, milyen hal van szerintük ilyenkor ébren? bár csak jobban tudják), akik nagyon emlékeztettek  krúdy egy másik regényének párocskájára, akik előbb a havas margitszigeten, majd egy jégtáblán(!) próbáltak enyelegni, kevés sikerrel. az élet igen komikus tud lenni. mint mondjuk ez a "gödényalakú". a jóhír pedig, hogy eddig a szentpálfordulásáig is már csak alig párat kell aludni, aztán seperc alatt itt a tavasz.

Harmadik maratonomra készülök. Sőt, ezúttal segítek felkészülni többeknek, akik az elsőre. Az edzésterv alkalmanként természetesen 15-20 km feletti távokat ír elő. Ha már nagyon unjuk a körözést a Margitszigeten, egzotikusabb helyszínt keresünk, és várost nézünk, vagy kirándulunk – futva. A Római-part például nemcsak a nyári sörhekkelések és evezések kiváló terepe, de ideális helyszín egy nagyobb futásra is, főleg, hogy a táv szinte a végtelenségig fokozható. A terep változatos: szocialista-romantikus üdülőpart, télire bezárt büfékkel, kölcsönzőkkel, csónakházakkal, letakart yachtokkal és örzőkutyás kempingekkel. Majd jön a gát, ahol nemcsak a helyi kisközösség sétálói, de biciklisták (15) és futók (5) is jönnek szembe szép számmal. No és persze a kutyasétáltatók, több esetben is igen ritka fajtájú ebekkel: jöttszembe újfundlandi, basset hound, weimari vizsla, bernáthegyi, és több gyönyörű magyar vizsla, illetve egy erdélyi kopó és egy labrador keverék. Külön említést érdemel a kicsit fázós ír szetter, szintén vöröshajú gazdájával – vajon melyik volt előbb? A gátat, egyúttal Budapestet elhagyva jön a budakalászi erdős part, a másik oldalon már elkezdődött a Szentendrei sziget, majd jön az ékszerdoboz Luppa, apró, cölöpös, Bauhaus villákkal és fatákolmányokkal. Itt bújik meg alkalmasint a budapesti értelmiség, köztük Margittay Ági színésznő és jelenlegi elnökünk, Schmitt „Szignó” Pál is. Az erdőből kiérve folytatódik Szentendre felé a „bicikliútnak” nevezett, töltésen vezető kátyúrengeteg, amely ismét erdőben, de földúton folytatódik. Egy krosszmotoros is jön szembe és zúgatja, úgy tűnik, a benzingőztől itt sem szabadulunk teljesen. Viszont pikk-pakk Szentendrén vagyunk, de ez még csak a városhatár, a csatorna másik oldalán indul a valódi, európai pénzből felhúzott és szintű bicikliút, csak a bal oldalon omladozik a papírgyár és a laktanya, jobb nem is beszélni róla, milyen állapotú telkek virítanak a szentendrei Duna-parton. A kaszinónál érünk ki, még kell 2 km, hogy meglegyen az előírt 19, felfutunk az óvárosba, konflis hajt el mellettünk, a kiváló Aranyszarvas étterem házikocsija, lassan esteledik, az utcákon alig, és a macsakövön kopogó lópaták regénybeli múltat idéznek. Kanyarodunk a 11-es út és a HÉV felé, hogy azzal zötykötődjünk vissza, útközben a zebrán nem megáll, hanem kikerülni próbál a 90-nel száguldó autós, akkor már legyen vasárnapi, ha szabad kérnem. A helyi érdekű vasút végállomása szánalmasan 20. századi, a falafel ellenben mennyei, vagy csak jól esik, de ha már külön tálban mikrózzák előtte, az jelent valamit. A vonat beáll, izmaink is, hosszan nyújtunk az üres kocsiban, míg meg nem szólal a Szigetekről ismert vinnyogó hang és irány a lenfonógyár.

A nike+ szerint ez történt