A Sziget szó csak kora augusztusban, vagy a megfelelő szövegkörnyezetben jelenti az óbudai fesztiválvircsaftot, egyébként a fővárosiak számára legtöbbször egyenlő a Margitszigettel, amely így, egybeírva helyes, de a hely nem csak azért kivételes. A Margitsziget Budapest Central Park-ja, amit szerzőtársunk, Donath Mirjam édesapja azért is választ rendszeres úszásai helyszínéül, mert ez sem Buda, sem Pest, sem jobb, sem bal… és ahol nyáreste, amikor minden padon fiatal, szinte tapinthatóan lakásnélküli párocska omlik egymás karjába, elgondolkozik az ember, vajon miért hívták anno Nyulak szigetének. De a szenvtelenség is megépítette a maga várát, több kolostor is épült itt annak idején. Hajós Albert óta pedig pedig a randevúk és mulatások mellett a sportolók, elsősorban az úszók, vizilabdázók, műugrók és persze a futók színtere. Utóbbiakból télen kevesebb, tavasszal sokkal több van, egymást kerülgetik az árvizek miatt, vagy már eleve rosszul kevert, kissé puha rekortán pályán, amit előszeretettel használnak a babakocsit toló, vagy nyugdíjas párocskák, sőt turistacsoportok is. A merészebb futók ilyenkor beszólnak, kéretik a pályát szabadon hagyni, de a mai, szinte már tavaszi napon egy kb. négyperces km-eket futó langaléta taktikusan úgy kiáltott a kismamának: Légyszi ne a pályán, veszélyben a kicsi! Határozottan ügyes, és még igaza is van. A pálya mellett ugyanis szinte mindenhol el lehet férni a sétálóknak, és az itt-ott már felszakadt vörös gumiposztó megmaradhat a sportolóknak: többségük hobbifutó, ők télen alig, de a nyári strandszezon közeledtével akár heti többször is lefutják a maguk (5350 m-es) körét, akár néha többet is, körönként a vízválasztónak számító 30 perc körüli tempóban, kora este, vagy a csúcsidőben, hétvégén. A legtöbbször futócuccban érkeznek, autóval vagy villamossal, előbbit valamelyik parton hagyva, utóbbiak pedig vállalva a közfigyelmet a „tapinaciban”, márkás atlétában vagy extrarövid futógatyóban. A gyakrabban futók, vagy akik reggel innen mennek munkába, az Atlétikai Centrumban is öltözhetnek, fürödhetnek egy ezresért és még a WC-t is használhatják, aminek hiánya pár kör után igencsak feltűnő: a fiúk megajándékozhatnak vele egy fát, a lányoknak pedig marad a motiváció, hogy 30 alatt fussák az utolsó kört.
A mai, maratoni felkészülés és felkészítés vasárnapi edzésén két, gyorsabb kör volt a penzum, és kétezerbenhúsz javasolta, a másodikat fussuk visszafelé, azaz ne a szokásos, a sportklubtól Dél felé tartó irányba, amerre a távfeliratok is jelzik, hol tartasz, hanem „szemben az árral”. Jómagam egyszer, ha köröztem így, pedig lassan húsz éve futok a Szigeten. Nos, röviden, erre haladni egy jöttszembe bloggernek aranybánya :) Amíg előtte olyan érzésem volt, mintha mondjuk ötvenen futnának velem akkor egyidőben, így azt éreztem, ötszázan... És a számtalan „runner mate”-en túl jöttszembe 70 év körüli sportlady Trek (!) versenybicón, két fiatal emós (!) lány futva, és persze az elmaradhatatlan bottal sétáló nénik, bácsik, akik azt hiszik, ez a Nordic Walking, pedig dehogy. De szinte mindenki szemezik veled arra a pár másodpercre, akár fiú, akár lány, a sportlady bácsi változata pedig mosolyogva konstatálja: mozgásban az ifjúság. Az impulzusok száma tehát egy egyszerű irányváltástól megsokszorozódott, kapkodtam a fejem, vigyorogtam, hogy eddig miért nem így, és kétezerbenhúsznak is megengedtem cserébe, hogy az előírt gyors tempót maga értelmezze. Sőt, az is egyértelművé vált, ahhoz, hogy jöjjön szembe, néha irányt kell váltani. Akár 180 fokkal is.
