jöttszembe

Ha pár héttel ezelőtt nem írtam volna a szembe jövő napsütésről, akkor nem biztos, hogy most erről írnék, de megtörtént, így most a „jó” és a „rossz” blogunkon történő egyensúlyban tartása miatt a mai „gyönyörű” időről is kell szólnom pár szót.

(Egyszer talán írok majd a Csúfról is, hogy tényleg teljes legyen az egyensúly… ;-))

Sajnos a hét eleji napsütés elhitette velem, hogy lassan kifele megyünk a télből, így visszaültem az ősszel lerakott biciklimre.

Minden ok is volt tegnapig.

Ma reggel viszont már csak az utcán láttam, hogy a korábban az időjárás-jelentésekben jelzett napsütés hiánya mellett bizony az eső is elkezdett esni…

Van ez így, aki ilyenkor bringára ül, vállalja a kockázatot.

De az Erzsébet híd közepén, ahol a metsző hideg szél vízszintesen fújta a jeges vizet a képembe, - még fotót is csináltam a kedves publikum számára, hogy érzékeltessem a visszaadhatatlan pillanatot -

kibukott belőlem:

JÖJJÖN MÁR A TAVASZ!

Aki egyetért lájkoljon! :-)

valami valóban megváltozott, és nem csak a ritmus, de a dallam is.

az elmúlt egy hétben annyi és olyan élmény jöttszembe, mint már rég nem. pénteken egy nagyon régen elejtett szálat újra felvéve eljutottam lee "scratch" perry koncertre, ami pazar volt, az öreg pedig egyenesen lenyűgöző. nem kicsit hiteles. a 70+-os mester ellentmondott a reggae zenéről szóló rosszmájú közhelyeknek, és bizonyította, hogy vannak alkalmak és helyek, ahol még a fondorlatos füstök is megférnek. ebbe a sok évbe is sok minden belefért, én mégis ezt a számot javasolám a kezdődő hidegfront ellen, amit ugyan csak producerként jegyez, de:

mintha ismerős lenne, nem?

szombaton befutott az egyik legjobb barátom thaiföldről, akinek annyira megörültünk, hogy akaratom ellenére a merlinben, egy goa-partin találtam magam az első pár kocsma után. rengeteg kedves arc jöttszembe, de a zene(?) miatt azért ebből rendszert nem csinálunk. vasárnap éjjel egy 21 kilométeres futást követően egy "montenegrói gurman" jöttszembe. hétfőn kezdődött meg igazán a nyúl age - erről ennél többet csak az ügyvédem jelenlétében árulhatok el. kedden beesett két kislány poznanból hátizsákokkal és a fővárosunktól tátott szájjal, ahogy azt kell. ők most pár napig nálam laknak, aminek komolyan örülök, és mindenkinek csak ajánlani tudom a külföldiek pesti gájdolását: sokkal több faszaság jön majd szembe. nekik például az első estéjükön stark attila kiállításmegnyitója. a képek azt hiszem egész kerek képet adnak arról, miért olyan menő budapest - ha tehetitek, ti is nézzétek meg. hogy tegnap megérkezett a kedvenc "testvérem" barcelonából, illetve hogy a lengyel lányoknak szerdára egy honfitársuk fotókiállításával szolgálhattam a tűzraktérben, amibe első látásra szerettek bele fülig - már szót sem ejtenék.

az öreggel búcsúznék, aki 75 évesen pont így köszöntötte bob marley 66-ik születésnapját az úr 2011. évében február havában budapest városában. csinos, nem?

A világ egyik legnagyobb átverésének tartom a Louis Vuitton tündöklését. Lássuk be sokat nem is agyalnak rajta, hiszen az L és V monogrammokat variálják, meg a kv különböző árnyalatait. Tényleg szép a formájuk, de akkor is befogadhatatlan az áruk. Na ezt csak elöljáróban, ahhoz, hogy a minap egy kismama L.V. gyerkehordozóval a mellén jöttszembe. Arra gondoltam, ez a modern kori megfelelője "az ezüst kanállal a szádban jöttél a világra" frázisnak. Amugy biztos menő dolog, mert még Gwen Stefaninak is csak Guccira futotta ebből a műfajból.        

Mivel nem vagyok érintett nem is tudtam micsoda piac épül az úgy nevezett baby carrier bagekre. De azon kívül, hogy most utána néztem a neten, az utcai találkozás is megerősített. Ugyanis ugyanezen a napon egy dizájner babahordozó is jöttszembe. Na de ez már művészet volt, tényleg. Egy nagyon helyes kabát volt a kismamán, aminek a háta úgy volt megoldva mintha kezes-lábas lenne. Ráadásul volt hold, meg nap, meg virág, meg talán nyuszi is rajta. Rákerestem hát a magyar iparművészek babahordozóira. És bár erre nem találtam rá, egy másik remek kollekcióra igen.

Dizájn-díjas baba/mama kollekció, egyenesen a Moholy-Nagy Egyetemről. 

Lehet nincs igazam, de szerintem a két gyerek között a különbség pont annyi lesz, mint azon két gyerek között, akinek az anyukája mesél, vagy aki Walt Disneyn nő fel.

Idén másodszor találkoztam békával a hálószobámban. Először még Ausztráliában ébredtem arra, hogy egy tappancsos zöld béka a párnámon landolt. Ciki lett volna a szomszéd szoba 10 éves lakóit segítségért felébreszteni, ezért könyvvel terelgettem percekig a teljesen ártalmatlan dögöt az ajtó felé.

De hát annyi minden jöttszembe… Például a sok év szünet után végre bevállalt államvizsga, amin a tanár arról érdeklődött, ezen a területen szeretnék-e elhelyezkedni, nem tudván, hogy lassan egy évtizede gyakorolom a szakmám, amelynek részeként pár napja mintegy két egész napot töltöttem a Dél-Afrikai Köztársaságban. Itt a maratoni edzés és az újságírói kapcsolatépítés keretében végrehajtott futás során sok minden, például a fokvárosi stadion jöttszembe, amely most minden bizonnyal túl sok feladatot nem kap, amíg a következő krikett vagy rögbi vb-t ott nem rendezik – az országban autókázva is bebizonyosodott, hogy ez a két sport az, amelyet a srácok az iskolakertben nyomatnak, nyilván attól is függően, hogy búr vagy angol felmenőkkel rendelkeznek-e. De a legviccesebb mégis az volt, amikor az útfelújítások előtt 300 m-rel egy fekete munkás, vagy munkásnő lelkesen, vállból lengette a veszélyre figyelmeztető piros zászlót. Ilyen alapon kiabálhatott is volna, hogy: Útfelújítás jönszembe!

De két nap roppant kevés, vissza az örök Budapestre, ahol a pasaréti kísérleti Bauhaus telep egy hosszú futóedzés során jöttszembe. A Napraforgó utcában gyönyörűséges, aprócska, színes és többségében felújított villácskák várják a tavaszt, tulajaik pedig a legszerencsésebbek, minden bizonnyal egy kivételezett kisközösség tagjainak tekintik magukat, joggal. Ha valaki tud ott eladó bármit, szóljon, a neten, vajon miért, nem leltem.