jöttszembe

Járjuk a várost: biciklivel,
békávézva, gyalog, futva, négykézláb, kihogyan. Közben kinyitjuk a szemünket, számolunk, mosolygunk, visszamosolygunk, fotózunk, videózunk, írunk, élünk, gondolkodunk. Minden villanás egy történet. Szórakoztatjuk magunkat, turistáskodunk Bárhol.
Ötlet: http://jottszembe.freeblog.hu
Jöttszembe @RadioQ 99.5, hétfőn négytől

Goldenblog 2012

Friss topikok

Linkblog

filmrendezőknek jött szembe: kárpáti györgy mór

2013.02.07. 06:39 randomroderik


Ahogy korábbi posztunkban beígértük, a január 17-i rádióműsorunkban vendégeskedő Enyedi Ildikó féle rendezőosztály néhány vendégposztjait közöljük. Harmadikként Kárpáti György Mórét. Gyuri volt osztálytársaival együtt az idén márciusban a mozikba kerülő Nekem Budapest c. szkeccsfilm egyik rendezője.

url-2.jpeg
(fotó: Kóródi Dániel innen)

FILMNÉZÉS
Mostanában minden este megnézek egy vagy két filmet. Tegnap Joachim Trier filmjét, az Oslo, augusztus-t néztem, és tetszik. Egyszerű, erős film, egy drogelvonóról kijövő srác egy napjának története.
Ma Laurent Cantet Időbeosztás című filmjét fogom újranézni. Egy fickóról szól, aki, miután kirúgják a munkahelyéről, azt hazudja, hogy Genfben van egy állása – öt éve láttuk az egyetemen az osztállyal, tetszett. Ezt most azért nézem meg, mert valamennyire kapcsolódik az egyik filmtervemhez, és azt remélem, hogy inspirálóan fog hatni.

FILMNEZES.jpg(fotók: KGYM)

KÁVÉZÓ
Múlt héten és ezen a héten minden kora délutántól estig a Bem Moziban vagy a Nemdebárban dolgozom a nagyjátékfilmterven. Az a jó, hogy ilyenkor még kevés vendég van ezeken a helyeken, aztán jó, amikor este 6-7 körül megérkeznek az emberek, gyakran ismerősök is.
Nagyon jó érzés, amikor haladok egy-két oldalt az átírással, eljutok egy újabb fázishoz. Ennek az évnek a fő feladata a nagyjátékfilmterv fejlesztése. Tavaszra-nyárra lesz kész a forgatókönyv.

KAVEZO.jpg
BUDAPEST SZKECCSFILM
Mindjárt teljesen elkészül a Nekem Budapest, az osztályunk szkeccsfilmje, aminek kapcsán a Jöttszembe adás vendégei voltunk. Még a hangutómunkával van egy kis dolgunk és a fényeléssel. Ez az utolsó fázis, amikor a hangsávok kitisztulnak, és még felveszünk néhány zörejt, atmoszféra-hangot a filmhez. A fényelésnél a színek karakteresebbek lesznek. Az anyag ünneplőbe öltözik!

BUDAPEST SZKECCSFILM.jpg




Szólj hozzá!

Címkék: budapest film vendégposzt kárpáti györgy mór nekem budapest budapest-szkeccsfilm

A bejegyzés trackback címe:

https://jottszembe.blog.hu/api/trackback/id/tr675056445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

"A Jöttszembe blog köszöni a dízájnt Vincenzonak, a szájtbildungot pedig a fantasztikus Habanának! Jöjjetek szembe mindig!"

süti beállítások módosítása