jöttszembe

Járjuk a várost: biciklivel,
békávézva, gyalog, futva, négykézláb, kihogyan. Közben kinyitjuk a szemünket, számolunk, mosolygunk, visszamosolygunk, fotózunk, videózunk, írunk, élünk, gondolkodunk. Minden villanás egy történet. Szórakoztatjuk magunkat, turistáskodunk Bárhol.
Ötlet: http://jottszembe.freeblog.hu
Jöttszembe @RadioQ 99.5, hétfőn négytől

Goldenblog 2012

Friss topikok

Linkblog

1x1 jöttszembe

2013.04.22. 11:23 randomroderik


Április 15-i rádióműsorunkban (alább) érdekes vendégeink voltak, egyebek közt az 1x1 kezdeményezés képviseletében Dányádi Sára. Sáráék naiv-urbanista programjának lényege, hogy mindenki fogadjon örökbe egy négyeztmétert a városból, főként olyan elhanyagolt helyeken, amelyek mindenképp több tőrődést és figyelmet érdemelnének. Alább a kezdeményezés egy másik tagjának, Gadó Johannának vendégposztját közöljük azzal kapcsolatban, honnan és hogyan jött az ötlet. (A rádióműsorban hallható még Tornyánszki Éva és Dombóvári Márton a Budapest 100 rendezvénysorozattól, illetve Mezős Balázs a Amatour de Budapest kerékpáros verseny szervezője.)

xxx 

Egyszer sétálva lefelé a Gül baba türbéjétől a Margit körút felé, azon gondolkoztam, hogy vajon mért is állnak üresen a lépcsősor melletti körülbelül 1x1 méternyi területek. Hiszen ott akármi lehetne: fű, zöld, paradicsom, pad, játék, kilátó. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy itt vagyunk a város közepén, ami a mi otthonunk, sokszor mégse otthonos a tér, amiben mozgunk. Vajon a közterek csak arra valók, hogy közlekedjünk rajta, vagy arra is, hogy megálljunk, megcsodáljuk, elmosolyodjunk és élvezzük azt, ami ott van. Tovább menve az Astoria felé ezen gondolkoztam a metrón. Milyen jó lenne, ha mindenki örökbe fogadna egy ilyen kis területet, sokkal szerethetőbb lenne ez a város. Mint kicsi kincsek, amiket meg lehetne találni, és akkor örökre az emlékezetünkbe vésődne a terület, mint ahogy néhány éve a paradicsompalánta a Lánchíd közepén, vagy a vonatkukucskáló kispad a Déli pályaudvarnál. Ennél már csak az lenne jobb, ha ezek a területek össze is érnének.

1x1 1.jpgA szervezők hasonló megoldásokra számítanak (fotó forrás: 1x1)

Innen indultunk, és itt állunk most: az ötlet megvolt, a verseny elindult, az érdeklődés nagy, de hogy lesz-e szemmel látható változás, az már rajtunk, városlakókon múlik. De igazából nem is ez a lényeg, hanem a legfőbb, hogy vegyük észre mi vesz minket körül, és ha akarjuk, hogy valami változzon, merjük mi megtenni az első lépést.  

@jottszembe a budapest 100 és az 1x1 egy kis critical mass-szel és amatour de budapesttel by Jottszembe on Mixcloud

Szólj hozzá!

Címkék: budapest urbanista 1x1 jöttszembe budapest 100 dányádi sára tornyánszki éva gadó johanna

A bejegyzés trackback címe:

https://jottszembe.blog.hu/api/trackback/id/tr15238838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

"A Jöttszembe blog köszöni a dízájnt Vincenzonak, a szájtbildungot pedig a fantasztikus Habanának! Jöjjetek szembe mindig!"

süti beállítások módosítása