jöttszembe

Lehet, hogy a Moszkva tér már a neve miatt is ódzkodik mindentől, ami '56-tal kapcsolatos. Lehet egyszerűen, a tér képtelen befogadni a forradalmi jelképeket. Az egy dolog, hogy az egy sarokkal lejjebb lévő Széna téren a bevásárlóközpont oldalába beágyazott emlékmű mekkora egy förtelem, azt még lehet ízlés béli különbségekkel magyarázni. De a Moszkva téri metróalagút falára nincs mentség.

Számomra már az is érthetetlen, hogy valaki komolyan gondolta, hogy készíthet '56-os zászlót úgy, hogy Photoshoppal a koronás címert kivágja belőle. De volt, aki ezt legyártotta, majd valaki jóváhagyta, aztán kirakta. De még ez is hagyján. De lassan két éve senkinek nem jut eszébe, hogy talán ki kéne javítani ezt a nagyon kínos malőrt. Gondolkodhatunk a Moszkva tér átnevezésén, de hiába hívjuk Szél Kálmánnak, Antall Józsefnek, vagy akárhogy. Mindaddig, amíg saját jelképeinket képtelenek vagyunk helyesen ábrázolni, ez mit sem számít.

Persze az is átfutott az agyamon, amikor – igaz nem először, de ismét elementáris erővel – jöttszembe ez a jelenség, hogy ez egy fricska. Vagy teszt. Vajon észreveszi-e bárki is. Vajon hány évnek kell eltelnie, hogy már csak legyintsünk. Persze lehet ideológiát is kovácsolni hozzá. Az alkotó, lehet nem a pesti srácoknak, a forradalomnak akart emléket állítani. Sokkal inkább akarta a Harmadik Magyar Köztársaságot megleckéztetni. Ez legalább mentség lehetne.

Több, mint 25 éve járok a tabáni teniszklubba, minden bizonnyal ütőt is ott fogtam először a kezembe. Temesvári Andreát is láttam ott játszani a később edzőmmé lett Csurgó Virággal (6:2, 6:1), és azóta sok más híres embert is. A Spartacus nyári telepe ugyanis jó pár éve állami gondozásba erült, azaz a kormány és holdudvara veszi igénybe a kiváló minőségű salakot és a kevésbé kiváló csíkozást. Ennek örömére persze az üzleti felsővezetők is bejáratosak az egyébként zártkörú klubba, így a büfében minden bizonnyal komolyabb dolgok dőltek már el, mint a Parlamentben. Már csak azárt is, mert ha a „fiúk” inkább fociznak is, mindkét+1 oldal prominensei nagy számban tűnnek itt fel, azaz a kormány, az ellenzék és az üzleti szféra képviselői között is vannak teniszbuzik, akik akár tudnak, akár nem, rendszeres résztvevői a partiknak és kupáknak.

A hírek szerint eddig mindössze egyetlen tag volt, akit miután egy párosba sorsolták egy baloldalival azt mondta, ő így nem, erre a kiváló csuklójú klubvezető nemcsak a versenyről, de a klubból is kizárta. A helyzet az, hogy azóta Viktor is repítette, de ezt már nem kommentálom.

Azt viszont igen, hogy a ma reggeli teniszen először a belügyminiszter jöttszembe. Ő is odajár régóta, állítólag egész jól, bár kicsit mereven játszik. Egyébként egy finom úriember, amikor ráköszöntem egy jóreggelttel illedelmesen és hosszan elnyújtva válaszolt vissza, hogy „Jó reggelt kívánok!” Utólag kapcsoltam csak, hogy erőt, egészséget kellett volna inkább kívánni, ki tudja mit válaszolt volna. (Talán, hogy köszönöm, de nincs más útvonal?)

Felocsúdván a reggel 6-os miniszteri találkából, csatlakoztam lelkes kis edzésünkhöz, ahol hetente háromszor reggel, két órán át szívat minket a Legjobb Edző: alkalmanként a számítások szerint mintegy 4km-t futva veszünk részt a szituációs gyakorlatokban, csakúgy, mint 25 éve, csak kicsit magasabb színvonalon.

7-kor a mellettünk lévő pályára jött edzőjével egy finom középkorú úr, és már amikor dzsogeszában megjelent, intettem neki, aztán még egyszer, hogy az átrepült labdáinkat majd lesszíves azelőtt visszagurítani, hogy keveredne az övéivel, de vagy nem értette, vagy nem akarta érteni. Végülis, ő egy független játékos, gondoltam, amikor végre leesett, hogy az MNB elnöke.

Színes panelházat először Berlinben láttam. Egyből elkezdett járni az agyam: ezt itthon is meg lehetne csinálni. Szocialista "toronyház" színesben. Óriási beton Rubik-kocka. Aztán színes lett a Moszkva tér és most a HÉV vonalán jön szembe két kicsinosított megálló.

fotó: Simonyi Balázs

Az óbudai lokálpatrióta civilek közössége, az Itt Élünk Egyesület ezúttal az Aquincum-Mocsáros Egyesülettel, valamint a Bázis Store munkatársaival összefogva újíttatta fel a megállót. A következő állomás: Csillaghegy. Sok sikert, még több színt!

Date: the eve of Valentine's day -- massive red hearts and flowers rule the city. Location: Barnes & Noble bookstore, the one where you can lie down on the wall to wall carpet and read as much as you want in peace. Situation: Young couple approaching the cashier and I'm in their way. As a matter of fact, I cannot even recall their faces because what literally flashed by me was the HUGE boardgame that they carried. The black box was bigger than a LCD television screen and therefore making it impossible to miss the MASSIVE letters on it. Honestly, I can only guess the facial expression I made but it must have been telling as it got noticed even in New York. "Yes, you want this," said the guy with the box in his hands with a huge smile. 

Idő: Valentin nap előestéje -- New York már vörös szívekben és virágokban úszik. Helyszín: Barnes&Noble könyvesbolt, az amelynek szőnyegpadlójára bárhol levetheted magad, és annyit olvashatsz teljes nyugiban, amennyit bírsz. A jelenet: Fiatal pár halad a pénztár felé, és felém útközben. De igazából nem ők jöttek szembe, hanem a plazmatévé méretű fekete doboz, amit cipeltek. Ki sem lehetett kerülni a HATALMAS feliratot rajta. Csak ők tudják milyen arckifejezést ölthettem, de valószínüleg őszintét, mert megállította őket. "Igen." - nevetett rám a fiú. "Te is akarod!" 

                  "It takes nerve. It takes determination. It takes courage." 

It was one of those moments when soul mates meet. I guess this happens when two guys catch each other's glance and they just know they are not into girls. No need for explanation, you share the same obsession. The name of the game is: RISK. Best board game ever.

"What' s new with this one?" I asked as soon as I could actually close and open my mouth again.

"It has this wood-frame.. and the troop units and tokens are wooden too, like in the original game back in '59," the guy with the $60 treasure replied. "It's his Valentine's day present," lucky guy's girlfriend chined in with a certain pride in her voice. And for the first time since my coming to the United States 3 years ago I used the phrase that always felt far too foreign to me. Until now. "AWESOME."      

Azon pillanatok egyike volt, amikor rokonlelkek találkoznak. Mint amikor két srác elkapja egymás tekintetét és tudják, hogy nem lányokban utaznak. A szavak jelentőségük vesztik, mert mindketten tudjátok, ugyanannak a szenvedélynek hódoltok. A játék neve RIZIKÓ. A legjobb társas mindközül.  

"Ez mit tud?" - kérdeztem, amint be tudtam csukni és kinyitni a szám. "Fakeretes, és a bábuk is fából vannak, mint az eredeti '59-es kiadásban." - válaszolta a a fiú a 60 dolláros kinccsel. "A Valentin-napi ajándéka" - szólt közbe Szerencsés Csávó barátnője  nem kis büszkeséggel a hangjában. És akkor, három éves amerikai látogatásom alatt először jött a nyelvemre a kifejezés, amit egészen idáig mindig túl, hm... amerikainak tartottam. "ÁLLAT!" 

Az élet, csupasz ágak közül az ég,
reklámfeliratok magas házak tetején,
kémények gyorsan szertefoszló, fehér füstje.
Nézek ki az ablakon egy mozdulatlan gyártelepre.
Tört fények jönnek a szembe -
elmúlt hetek fel-felvillanó emlékei.

Viki fejét tartani csókolózás közben.
Dia fejét tartani csókolózás közben.
Ritával beszélgetni hajnali zárásig a 400-ban kéthetente.
A másik Ritától nagyon szép, üres, jeltelen japán noteszokat kapni,
nem írok majd beléjük egy jó darabig abszolút semmit.

Kinek az élete?

Németóra, munka, idióták.

Színesben álmodni, állatmenhelyeket látogatni, 
finom anyagú, meleg pulóvereket felvenni,
hisz' tél van, kicsim, ne felejts el
minden nap legalább egy igaz embert megölelni.

Öt percig nem csinálni semmit,
négy percig nem csinálni semmit,
három percig nem csinálni semmit,
két percig nem csinálni semmit,
egy percig még nem csinálni semmit.

Vége, kezdődik megint.
Így élünk majd,
egyszer együtt is reggelizünk.
Soksávos autópályán hajtunk le délnek,
vigyázz magadra kedvesem,
kedves, kicsi élet.