November 26-i rádióműsorunkban különleges budapesti sétákról beszélgettünk, a rádióadás felvétele mellett most a műsor két vendégének, Lénárd Annának és Hajdu Lászlónak vendég jöttszembéit is közöljük.
Lénárd Anna (BUPAP)
A legkedvesebb jött szembe élményem valójában nem is jött, hanem ült, tavaly szilveszterkor egy házibuliban, a kanapén. Konkrétan Kornis Mihály, akiről aznap délelőtt éppen a Svábhegy tetején meséltem egy helybenturista-csapatnak.
Akkor volt egy hónapos a BUPAP, és szilveszter napjára kizárólag Dani barátom kedvéért írtam ki egy sétát, merthogy ő Berlinből Pécsre tartva pusztán ezt a napot töltötte a szépséges székesfővárosban. Nem lesz ott senki, gondoltam, de ennyivel tartozom neki, mert ő biztatott első perctől a projekt megvalósítására.
(foto: kornismihaly.hu)
Hogyan került elő legalább ötven ember a közeli bokrokból előszilveszteri hangulatban? Nem tudom, de a nagy mínuszban a legfergetegesebb kirándulásunk sikeredett. Ahogy láttam, legtöbben az esti kötelező idétlenségektől és az erőltetett lazulástól féltek, hát feljöttek a hegyre, és aztán örültek, hogy nem a kötelező köröket futják.
Utolsó állomásunk, a Kínzóház, ahol Rajkot és Mindszenthyt tartották fogva, mindig megdöbbenti a hallgatóságot. Ebben a házban játszódik Nádas Péter Helyszínelés című írása, amelyből fel szoktam olvasni a hatszögletű torony előtt. Az esszé annak idején a Napló című szamizdat kiadványban jelent meg, amely Kornis Mihály kisgyermeke, ezt meg is szoktam említeni a túra során. Azért csinálom ezt a projektet, hogy a papírízű adatok valósággá változzanak, lássuk az utcákat, a házakat a maguk valóságában, és most hadd ne használjam a megelevenednek igét. De Kornis neve azért mégiscsak irodalom volt a számomra, azt sem tudtam, él-e, az országban van-e, ezért igencsak meglepődtem este, mikor a nap plusz bónuszként ő maga ült a sarokgarnitúra és a popcorn-hegyek közepén, kissé zavarban a sok fiataltól. De legalább nem kellett a társalgásindító mondaton törnöm a fejemet…
Mindenesetre az élmény olyan erős volt, hogy idén szilveszterkor is felmegyünk a hegyre, ha van kedved, csatlakozz!
Hajdu László (Uniquebudapest)
Amikor szembe jön egy... Na de Budapest közepén?
Kellemes nyári délután volt, ippeg ballagtam át a Lánchídon Budáról Pestre, majdnem égtek lelkemben kis rőzsedalok.
Szép volt a város, a Dunán sürögtek-forogtak a smiley-s turistákkal tömött apró lego kirándulóhajók, a nap égővörösen bukott le a Vár kupolája fölött (hú, de giccses mondat, gondolnám, ha nem én látnám), az oroszlánok között ká-európai csúcsot döntött az egy négyzetméterre eső kabriók száma, noch dazu galambok ültek a verebekhez, szóval, na!
Mindezen párját ritkító események miatt lelkileg felturbózott állapotba kerültem a - akkor még lánykori nevén futó - Roosevelt térre, annak is a közepére, a "fűre lépni tilos" szekcióba, ahol csak néhány bátor augusztusi ifjú hempergett a város legöregebb fája árnyékában. Mely úgy van megtámogatva kivágott fatársaiból készült cölöpökkel, hogy a fal adja a másikat, s melyet egyik Eü Miniszterünk remek hasonlatnak tartotta, mikor azt kérdezték tőle, milyen állapotban van a magyar egészségügy.(zárójel bezárva)
(foto: uniquebudapest.com)
S ekkor nyári villámcsapásszerűen egyszer csak ott termett előttem (jöttszembe, mondhatnám stílszerűen kedves blogos barátaim szívébe belopandó magammagam), na mi? Egy igazi király! Váó! Talán csak annyiból nem volt igazi, hogy délceg, műhermelinnel borított palástos alakját két kisgyerek alkotta, egy vézna kisfiú, nyakában egy dundi (ez elég PC?) kislány. Így épp kiadtak egy nagytermetű, nagyétvágyú királyt! Élvezték a játékot nagyon, fülig érő szájjal imbolyogtak. Merthogy játék volt a cucc a javából! Hisz éppen az általunk szervezett kincskereső-városnéző túra aktuális feladatát, név szerint a Napvágást abszolválták, hatalmas fakarddal kezükben. Mely nem más aktus, mint dicső királyaink kötelező feladata, a koronázási ünnepség afterpartyja, mondhatni. Ennek keretében a kerál a koronázási dombról (kupac) a négy égtáj felé suhintott vala, fennhangon kijelenté: "Megvédemországomatabárhonnantámadó ellenséggelszemben." Vagy valami, ehhez kísértetiesen hasonlót. Hát nem csodálatos ez a város!?
A gyerekek csípték! Király volt!"
