Ha lenne felmérés arról, vajon melyik Európa leghumánusabb társadalma, hát a dánok biztosan az élen végeznének. A nagy bezzeg országok is nyögnek, sorra csúsznak el ilyen-olyan statisztikákon, szóval a vén Európa minden jel szerint igencsak rászorulna egy alapos ráncfelvarrásra. Dániában mindeközben pedig nemhogy bűzlene valami – éppen ellenkezőleg. Egy hét random ródmúvi alapján a dán hétköznapok olyanok, mint a a Disneylanddel vetekedő billundi Legolandben egy vasárnapi matiné.
Legoország. Tényleg az. Minden rettentően a helyén van, de nem a németek kényszeredett fegyelmezettségével, hanem csak úgy, a maga bohém természetességében. Nem pöffeszkedő fogyasztói, hanem emberarcú jólétben.
Aalborg nem a világ, de még csak nem is Dánia közepe, mégis érdemes felrakni a térképre. Hangulatos egyetemi város, amolyan dán Pécs, utcácskáiban egymást érik a kisebb-nagyobb kávézók, kocsmák, létterek, simán el lehet tölteni közöttük turnézgatva egy jó hetet. És itt jön, amiért a poszt íródik, a büszkeség: az egyik legkedvesebbet magyarok hozták össze, rendezték be és működtetik.
Enten eller a hely neve (dánul annyit jelent: vagy-vagy), a magyar tulaj pszichológus felesége néhány éve jó állást kapott Aalborgban, ezért költöztek ide Szombathely környékéről. Képzőművészként nem bírta a semmittevést, összefogott néhány baráttal, felpakolták egy Ifára az anyós konyaszekrényét, kacatjait, meg ami még akadt a bőröndtől az asztallábig, és mert a feleség családja egykor zongorákat készített, egy becsben tartott hangszert is, a komplett stafírunggal pedig berendeztek egy aalaborgi teret. Az Enten ellerből kis magyar sziget lett, kávézó és galéria, ahol tényleg bárki otthon lehet egy korsó csapolt dán sör mellett.
