Akkor egyszer, meséli nekünk Random Roderik, különben éppen idén júniusban, három napig nem hazudtam. Megígértem a Buddha nevű pasasnak, hogy három napig nem hazudok, és három napig nem szóltam egy büdös szót se. Ha lettek is volna szavaim, olyan szavak, mint kő, madár, fű, föld, bogár, patak, azokat csak egy kisalakú, keményfedeles, simalapos noteszba jegyeztem volna fel egy Dömöckölő nevű pajtásomnak, aki meg nem létezik, soha nem is létezett, én találtam ki, egy szép hazugságot, pont mint ezt itt.
Hát, a csend nem olyan szép, és nem is hazudik.
A csend egy puha karimájú kalap, amit feltettem akkor, és azóta is szívesen felteszek, ha már túlsok bennem a zaj. Felteszem és behunyom a szemem, és akkor otthon vagyok, mindegy, hogy Budapesten, Rómában, New Yorkban, Krakkóban, Münchenben, vagy Kolozsvárott, és akkor is, ha éppen Moderatot hallgatok. Otthon.
***
A Jöttszembe július 25-i rádióadásában DankoPityu és Random Roderik bloggereink Dobos Andrea Beáta meditációs oktatóval beszélgettek a csendről, vipasszana meditációról, szimbólumterápiáról.
Ha bárki kedvet kapna a vipasszana meditációhoz, vagy már gyakorlott csendnauta, válogathat; Andrea, illetve férje Tamás, a nyár fennmaradó részében két elvonulást is tart, egy hosszabbat, valódi vipasszana meditációt a burmai Mahasi előírásai szerint, illetve egy rövidebbet, amely magában foglal némi túrázást és szimbólumterápiát is.
