Minden elismerésem a Budapesti Fesztiválzenekarnak, amely nemcsak Fischer Ivánról és az általa vezetett zenészek tehetségéről és közös produkcióik sikeréről ismert (lásd például a NY Times elismerését), de kreatív előadásaikról, szokatlan projektjeikről, mint például a gyerekeknek szervezett kakaókoncertek, a Kastélykoncertek, vagy az egy zeneszerző szinte teljes életművét bemutató maratonok is. Az eddigi Csajkovszkij, Dvorák és Beethoven után az idei, szombaton megejtett maraton zeneszerzõje Franz Schubert volt, akit eddig is imádtam, de a Bartók rádió közvetítését hosszan figyelve újabb darabokat is megismertem tőle, és csak lelkesebb lettem. Már csak azért is, mert lassan elérem azt a kort (31), ami neki összesen adatott, miközben az egyik legtermékenyebb és legzseniálisabb zeneszerző volt. Az alacsony, köpcös, szemüveges Franz a társaságok középpontja volt, dehát ebből élt – a kiadókkal folyton vitázva, nyilvános szerepléseknek szinte teljesen híján a barátai tartották el. Komolyabb állást Eszterházyék adtak neki, amikor több nyáron is a grófkisasszonyokat oktatta, köztük Karolint, akibe jól belehabarodott, a szifiliszt viszont a találgatások szerint a zselízi szobalányoktól kaphatta el… Szegény Franz-cal végül hastífusz végzett 1828 novemberében. Utolsó levele szerint Coopert olvasott és hasonló könyveket kért.
Miközben Richter előadását hallgatva a portréját nézem, csak bízni tudok benne, hogy a következő 31 évem termékenyebb lesz.
