szimpatikusabb, szerethetőbb posztot ígértem - igaz csak jövő hétre. mégis megírom ma, mert ma jön szembe az évfordulója. és már csak azért is megírom, mert mögöttem éppen az egész szerkesztőbizottság egyszerre beszél, aminél ez, messze békésebb elfoglaltságnak tűnik. folytatnám a magyarok, akikre büszkék lehetünk sorozatot - ezúttal minden él nélkül, sánta számmisztikával és nyilván történelmietlen sírva vigadással.
526 éve (mohács mínusz ezer év!) kezdte el ostromolni mátyás király bécs várát. előtte gondosan szanaszertekergette frigyes seregeit, elfoglalta a környező erősségeket, és kivárt. egészen június elsejéig (ha igény mutatkozik rá, akkor ezen a napon majd szívesen kifejtem, hogyan), mikor is győzedelmesen bevonult a bécsi polgárok ünneplése közepette, akik őszintén örülhetek az igazságosnak, mert míg frigyes csak kecsegtette őket a felmentéssel és élelemmel, mátyás valóban ételt osztot, és világossá tette, hogy a város kiváltságait és jogait tiszteletben tartja.
hogy ennek ellenére miért úgy emlékeznek a magyarokra bécsben, mint akik gorenjével a hátukon távoznak a császárvárosból, én nem is sejtem... de sokszor elképzelem, másképp is alakulhatott volna, és talán még most sem késő.
