És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
Hétfő este óta tudom, hogy erről írni kell. Hisz olyan jöttszembe, ami sehol a vilgon korábban. A vörös, maró szörnyről több órányi vágatlan felvételt néztem már végig. Láttam tönkrement házakat, szemüket vesztett macskákat, dolgozó áldozatkész tűzoltókat, reményt és otthont vesztett öregeket, fiatalokat, gyerekeket. És láttam rengeteg adományt, segítséget, baráti társaságot akik három bográccsal leköltöztek Kolontárra pár napra, hogy főzzenek az otthon, utca, város nélkül maradtaknak. Láttam titokban elmorzsolt férfi könnyeket, láttam családi fotókat vörös sárral összefröcskölten, félig enyészve. A marsbéli tájat, ami szembejön napok óta nem csak mi, de a világ sem felejti. Sokaknak álmaiban is ez jön szembe, és emlékeinkben is évekig kísérteni fog. A vérző sebet a Balaton felett kérdés be lehet-e valaha gyógyítani, vagy megmarad örök mementóként.
fotó: Index - Huszti István
