Végre bringával tudtam jönni reggel…
Sokan nem jöttek szembe, az Avar – Hegyalja – Erzsébet híd – Duna utca útvonalon járok be, az Avarban szinte semmi forgalom, a Hegyalján felfele nem sokan tekernek, a hídon még csak-csak, Pesten meg nem megyek már sokat. Leginkább a járdákat használom, mert a gyalogosforgalom szinte semmi, meghalni meg nem akarok, ahogy a Hegyalján repesztenek.
Szóval a mai termés 2 fő biciklista (egy középkorú hölgy, és egy fanatik beöltözött csávó, úgy nézett ki, mint aki versenyre megy), és 2 fő görkoris.
Eddig rendben volnánk, sem sokkal több, sem sokkal kevesebb mint máskor!
DE!
Az egyik görkoris a Hegyalján jöttszembe, FELFELÉ!!!
Nem is akartam először elhinni, mikor kábé félúton, a Naphegy utca magasságában megláttam…
El volt csigázva rendesen, nem tűnt úgy, mint aki élvezi a mozgást a friss levegőn, de arról meggyőzött az alatt a pár pillanat alatt, amíg elgurultam mellette, hogy azért vannak még elszánt emberek kicsiny hazánkban…
Sisak megint nem volt rajtam… mindig a Hegyalja aljára gondolom végig, hogy, ha lefele perecelnék egyet, nem biztos, hogy megúsznám nyolc napon belül gyógyulóval…
Na, mindegy, majd legközelebb!
A fülemben nem szólt semmi, inkább a tájban, meg a Duna vizén meg-megcsillanó fényekben gyönyörködtem, de, ha szólt volna, reggelre való tekintettel ez lett volna:
Vagy ez:
