Münchenben jártam a minap, rövid látogatás volt, üzleti természetű, minden szinte percre kiszámolva az érkezéstől a visszautazásig. Kis hiba mégis csúszhatott az egyenletbe, visszaút előtt maradt ugyanis egy szabad órám, amit gondoltam, elpöccentek kellemesen az élére vasalt bayerische fővárosban. Nagylábú német kismamák közt kortyoltam vidáman a ráadás aperolspriccert valami tüchtig europischer strasszén. Hab a tortán, azaz "Sahnehäubchen auf dem Kuchen", gondoltam, 'chja, még ez is belefért.
Az viszont már semmiképpen sem, hogy a Neufarhnnak keresztelt segglyuknyi kis faluban szálljak le tévedésből a reptér fele tartó vonatról. Néztem a távolodó szerelvényt, és puffogtam magamban, hogy ugyan mi végre vannak ezek a tervezetlen, látszatra teljesen értelmetlen üresjáratok? Pláne, hogy el is késhetem a gépem. 17 perc a következő vonatig, sehol egy aperolspriccer, csak a sínek, egy keleteurópaiasan lerobbant váró, néhány idióta óriásplakát.
Aztán jött ez a plakát. Ott álltam vele szemben a kihalt pályaudvaron. (Egy cigarettareklám, ui. Németországban egyelőre még szabadon hirdethetik az életet hol kellemessé, hol elviselhetetlenné tévő füstölgő kis rudat.)
.jpg)
(fotó: RR)
Be the moment - legyél magad a pillanat. Mintha Echkhart Tolle szólt volna hozzám idegesítően halk, rekedtes hangján.
Buddha szerint a megvilágosodás a "szendvedés vége." Ha pedig ez itt az élet, minek aggódok, elmosolyodtam magamban, tettem egy rövid sétát, és bámultam a távolban összeérő sínpárokat. Annyira megnyugodtam, hogy még a következő vonatot is elengedtem, az azután következővel pedig épp elértem a gépem.
