jöttszembe

Vörös szőnyeg és fotósok áradata fogadott a repülőről leszállva. Nem azért, mert Berlinben tudják, ki vagyok, ez kijár mindenkinek, aki ideérkezik. A lépcsőre piros matrica van ragasztva, a falon tapétaként pedig fotósok. Ez volt a legelső, mi szembe jött. Aztán egyre csak jött és jött... inger, szépség, meghökkentés, mosolyok, tekintetek, ízek. Hu, mennyi minden is.

A gyorsvasúton és a metrón plazma tv, napelemmel működő parkoló óra, minden 10. utcasarkon elektoromosautó-töltőállomás.          

Egymás mellett a hipermodern, hightech, és a már-már történelmi szocreál. Korok, és kultúrák élnek fantasztikus békében egymással.

Megfér egymás mellett a futurisztikus és a Vilmos császár korabeli klasszicista építészet, és ugyanígy megfér a múlttal való szembenézés, és a jövő építése. Nagy szavak, de talán ez Berlin titka. A történelmükkel nemcsakhogy szembe tudtak nézni, de tudják elemezni, tovább adni és tanulni belőle.

Minden magyarnak kötelezővé tennék egy pár napos berlini túrát. A zsidó múzeumot éppúgy, mint a DDR-t. Van mit tanulnuk.

A történelmen túl azt is, hogyan mosolyogjunk idegenekre, hogyan közlekedjünk kulturáltan biciklivel, metróval, gyalog és ha nagyon muszáj, autóval.

Na meg, például azt is megtanulhatnánk, hogy nem kell mindent beépíteni. Sőt hagyni kell levegőzni a várost. Terek kellenek. Mert ha vannak terek, egyből belakják az ott élők. Gyerekek és öregek és szerelmesek. Konzervatívok és punkok.

Ha vannak terek, akkor úgy tűnik, osztódással szaporodnak a kávézók is. Berlinben - nem túlzás - minden ház aljában van egy reggeliző, és mindegyikben saját, házi süti.

No meg, ha terek vannak, akkor ott hétvégén piac is van. Wursttal és házi sajttal. Sörrel, lekvárral, húsokkal és hallal. 

Nemrég jöttszembe az alábbi hungarocell "hó"ember:

Kicsit... na jó, nagyon giccses, de ha az ember félreteszi az averzióit, láthatja a hanyag eleganciával hátracsapott, már-már klasszikusnak mondható műszőrme sapkáját, a jókedvét, ami a hó elolvadásától függetlenül kitart (persze, könnyű neki műanyagból).

Ez egy mosolygós, jókedvű műhóember, mi meg mosolyban utazunk, szóval itt a helye! :-)

Egy egészségügyi közintézményben jött szembe mind két plakát. Két dolog, illetve inkább három, jutott eszembe:

1. vajon mikorra hozzuk be azt a kb 30-40 éves lemaradást, amely ezekből a plakátokból is kitűnik. A '40-es évek amerikai dizájnja, nálunk miért csak a 70-es évekre ért ide? És vajon így van ez most is?

2. A pár évtizedes lemaradás ellenére mennyivel hatásosabb kampánynak tűnik ez, mint most bármi, ami az egészségünkről szól.

3. a falamra kéne egy ilyen!

(fotó: C.B.S.)

 Mediterrán tempóban, otthoni melegítés után, 11 órakor indultam pénteken a Mika Tivadarba leöblíteni a hetet. A 47-es villamoson arra figyeltem fel, hogy mindenki más nelven beszél. Télikabát nélküli spanyol fiúk, egy izraeli párocska és egy német társaság vett körül. A Deákon szembejött pár angol, a Király utcában az éjjel-nappali fogászatnál arabul, hevesen győzködte egymást két férfi és a Kazinczy sarkára érve ázsiai arcú lány svédül beszélt szőke barátnőjéhez. Szeretek külföldi lenni Budapesten.

A 2009-es sziget nulladik napján volt hasonló élményem. Nulladik napon ugyanis szinte csak a hetijegyesek mennek ki. A hetijegyesek hatvan százaléka meg külföldi. Gerendai jó érzékkel rájött, hogy kétszer annyiért lehet eladni a jegyeket hollandoknak, németeknek, angoloknak.

Bánkódhatnék, hogy már nem tudom megfizetni a szigetjegyet, de azon a nulladik napon akkora buli volt, hogy már ez sem zavart. Költsék csak az ejrót nálunk. Sokan nem örülnek ennek: „Magyaroszág a magyaroké“.  Jamaika meg a jamaikaiaké.

A szerző Magyar ember jött szembe címmel jó barátja, Random Roderik találkozásait közli:

Rita (27)

Kicsi, japán, jeltelen noteszokba ír. Volt egy időszak, amikor mindennap szívott, tonnaszám sütötte a palacsintát. Egy fiú épp a képzeletbeli születésnapján született. Régen mindenről tudtak beszélgetni, aztán mindketten ingatlanban kezdtek el dolgozni. Van ez így. Menni bele nyakig, akkor is, ha elfogy az akarat. Kell, kelleni. Napok óta állhat itt ez a bor, jó bor pedig, kicsit nehéz, az utóíze csak. Az élet, kicsikém, na, mi!? Paradicsomos kert, kandalló, hulahoppkarika.

 Fotó: RR

Rita (27)

A szögek, amiket bezárnak egymással a szemben helyezkedő ujjak, amikor cigarettát kínálnak neki. Van egy srác, egy igazi Carrie Bradshaw férfiben. A melegség, ahogyan közelít a kezeivel. Láthatatlan mozdulatokkal bókol, hogy ő tudja csak. Meg ő, úgy az igazi, nulla óra nulla perc van. Csak képzeljük a táncot, kedvesem, kimegyünk a repülőtérre egy langyos őszi reggelen, és veszünk jegyet, csak oda. Ott döntjük el, hogy végül is. Kár, nem kár, ugye? Egy szempár, ahogy néz ki a rózsaszínház ablakán a tenger és a Corcovado fele. Ó-háu-lavlí.

 Fotó: RR