I was positive I would nail it: getting to 96th street at the East side of Central Park, standing by, waiting until Bori’s blue baseball cap appeared in the crowd of half-marathon runners, me cheering like crazy, taking a pic or two of her passing by, hurrying to the finish line. No biggies. I thought.
Biztos voltam benne, hogy simán megbirkózom a feladattal: eljutok a Central Park keleti oldalán a 96. utcáig, várok türelmesen, amíg Bori kék baseball sapkája fel nem bukkan a félmaratont futók tömegében, üvöltök, ahogy a torkomon kifér, lefotózom, és sietek, hogy a célvonalnál beérjem. Nem kunszt. Gondoltam.
Then Bori didn’t flash by me. In retrospect it makes sense: “flash bys” cannot be planned. They happen naturally and out of the blue. I know of only one incident when a huge New York “flash by” had been master-planned and brilliantly executed:
2 November 2009 – Laszlo Jozsa New York Marathon runner spots Bori (the same Bori!) cheering for him at the 25th kilometer, runs up to her and proposes.
Aztán Bori csak nem jött szembe. Utólag belegondolva, nem csoda. Igazi jöttszembét nem lehet tervezni. Természetesen történnek, váratlanul. Egyetlen mesterien megkomponált és kivitelezett new yorki jöttszembéről tudok csak:
2009. november 2-a: Józsa László New York Marathon futó a 25. kilométernél kiszúrja a neki drukkoló Borit (ugyanezt a Borit!) a tömegben, odafut hozzá és megkéri a kezét.
Eventually I found Bori Nanai. The timings for our meeting points were wrong because she ran far faster (2:13:32) than she thought she would. I’ve never been happier to be stood up on a date.
Végül megtaláltam Nánai Borit. Kiderült, hogy rossz időpontokat adott meg nekem az “összefutásokra” mert sokkal job időt futott (2:13:32), mint amit -- attól való félelmében, hogy őt majd az utolsókat összeszedő busz viszi el a finishing -- előző este számolt. Én sem örültem még így soha, hogy felültettek!
New Yorkban jöttszembe: 21.097494 kilometers from mirjamdonath on Vimeo.
