jöttszembe

Amióta a Bartókra kelek, félálomban nemcsak azon gondolkodom, hány percem van még vízszintesen, de azon is, hogyan lehet egy állami, komolyzenét sugárzó rádió reggeli műsorvezetőjének folyamatosan kacsintani... Nem tudom, de gyanítom, a Muzsikáló Reggel (mr3) női hallgatóinak egy része bizony Bősze Ádám rendkívűl kifinomult pajkossága okán kel rá, de ebbe most jobban ne menjünk bele. A lényeg, hogy amikor délelőtt 10-kor, a műsor végén úgy köszön el, hogy „Mindenkinek kellemes tavaszt kívánok”, az felér egy egész hétre szóló, de mindenképpen napra szóló lélekmosollyal, főleg, ha a napellenzőt hevesen lefelé hajtom a kocsiban, és a főváros felé tartva azon gondolkodom, bekapcsoljam-e a hűtést, mert a lehúzott ablak sem elég. Ha ilyenkor az elterelő sárga sávokat teljesen negligáló középkorú hölgy nem érti, miért dudálok, a reptéri taxis csakazértis megelőz jobbról és a gyorsforgalmi felújítása közben otthagyott betonizé jöttszembe, egyszercsak, minden előzmény nélkül, hogy majdnem nekimegyek a taxisnak, akkor még az is szép, hogy int, kvittek vagyunk.