Reggel a HÉV-en ült szembe egy srác. Félszegen fel-fel pillantott Moleskinjéből, kicsit hunyorgott néha, majd újra füzete felé hajolt és rajzolt. A szembe lévő lány portréját karistolta, lopva, titokban.
Eszembe jutott erről, hogy rég meg akartam írni, hogy állt szembe egy férfi a tengerparton. Hátrakulcsolt kezekkel, előre-hátra dülöngélve, a tenger végtelenjét szemlélve. Hátrakulcsolt kezeit néha maga elé emelte és belepillantott egy gyöngybetűkkel írt levélbe. Olyan isteni nyugalommal olvasta, és olyan "már mindenen túl vagyok" mosoly ült az arcán, hogy percekig nem tudtam levenni róla a szemem. Szívem szerint megkérdeztem volna mi áll a levélben. De rájöttem, hogy jobb saját mesét szőni. Elhinni, hogy ebben a rohanó sms, email, chat küldő világban még létezik kézzel írott, postán feladott szerelmes levél.
Ha létezik, akkor remélem a HÉV-en ülő fiú egyszer postázza rajzát.
