jöttszembe

Kedves műsor illő környezetben: Závada (Újonc) Peti fiatal költő, aki egyben az Akkezdet Phiai zenekar frontembere is, illetve Simon Márton még fiatalabb költő és "megélhetési slammer" voltak vendégeink május 14-i adásunkban, velük beszélgetett Spry Brrs és Random Roderik költészetről, hip-hopról, és a műfajok határterületeiről.

Figyelem, vendégposzt következik!

Még egy áprilisi rádióműsorban volt vendégünk Geréby Zsófi, az Urban Legend márka biciklisruha-tervezője, akivel akkor a városi divatról beszélgettünk. A műsort Zsófi közelmúltbéli jöttszembe élményével együtt tesszük közzé, amely a ruhatervezés elengedhetetlen mozzanataiba és mellékes zöngéibe enged betekintést. Ezúton is köszönjük neki a posztot!

A Népszínház utca jött szembe...

 


Az egyik legjobb dolog abban, hogy ruhákat kell tervezni, meg gyártani, hogy a beszerzés hosszas művelete kicsit olyan, mint amikor egy kötelező – állítólag izgalmas! – feladatot kell teljesíteni, ami valójában unalmas, csak a végén derül ki, hogy szuperizgalmas, csak teljesen más miatt, mint amiért elindultál. 
Így jut el az ember a legmorbidabb helyekre Pesterzsébeten, ahol a sufniból adják ki a méterárút és a kasszasufni fala a létező összes méretű női fürdőruhamellel van dekorálva, meg arra a másik helyre Újpesten, ami kamionbontó, csak ott a kék kamion mögött, na, ott van egy kis lerakat a világ legjobb nadrágvásznaival. És akkor természetesen még ott van az újpesti gyapjúszövőgyár ahol ellopták az utat, meg Budaörs, nem beszélve Rákoskertről.

 

Ehhez képest a Népszínház utcai kellékes igazán nem nevezhető egzotikusnak, lévén a belvárosban van és teljesen konvencionális utcáról nyíló bejárata van – na jó, a páratartalom 400% és a miheztartás és az egyszeri halandó megtévesztáse végett a kirakat olyan képet mutat mintha 1972-ben bezárt volna az üzlet, ráadásul mindig csak az unalmas dolgok kellenek onnan, a szürke cérna meg a hetvenes tű, néha egy cipzár, ami mondjuk úgyse lesz ugyanabban a színben. Ha nem a Népszínház utcában lenne a kellékes keresnék is másikat, de a tény, hogy mindez valójában egy kis utazás, valami másik, se földrajzilag, se időben meg nem határozható városba.

 
Így volt ma is, amikor zipzárért indultam, de ahogy átléptem a titkok kapuját a Blahán valahogy egész máshogy lett.
Eleve a Blaha. Van annak egy speciális íze, ahogy a Meki saját palackozású sültkrumpliparfümje keveredik a villamosok vasporízével meg a kiömlött sörbe nyomott cigarettacsikk budapesti bukéjával. Aztán lassan elhagyom a megállókat, a tömeget, megmutatják magukat a talponállók, a mindenes kisábécék, és a második sarok után csak kapkodja a hétkerhez szokott pesti gyerek a fejét, hogy ebben az utcában minden kapható, de még annál is több. 
 

 
Eleve, a pékek, lopott parfümériák  és kulcsmásolók kánaánja ez, amit csak tetéz, hogy az négyzetméterre eső habszivacs-, matrac- és kárpitoskellékboltok aránya országos szinten is kimagasló, hacsaknem felülmúlhatatlan. Székel ott a légypiszkos kirakatok mögött nagyszerű kalapos és kárpitosmester, csillárkészítő, antennaszerelő, ortopéd cipész, horgászszaküzlet, masszázsbolt, Kék Villám azt hiszem távközlési mintabolt, sőt, személyes kedvenc klubom, a Szeretnék szebben járni egyesület, de Horváth néni is innen irányítja monopol helyzetben lévő kelmefestő üzemét.

  
Kulináris turisztikai szempontból is a leginkább multinacionális európai, najó: amerikai nagyvárosokkal vetekszik! Ott van rögtön az egykori Szolnoki Halászcsárda helyén a város egyik – legelső kínai étterme, ihatunk a vadnyugati hangulatú Texas sörözőben egy jó fröcsikét, ha már úgyis ott vagyunk, van kínai csemege, afrikai vegyesbolt, végtelen családi kifőzdék, gyros-osok, és a szendvicsezőnek álcázott sörözők tömegén áthatolva ott vár a Troya Market, aminek láttán megnyugodva hajítjuk a feledés mély kútjába a perc utcai Culinárist. Az indiai fiú a boltban ugyan három kerülettel arrébb lakik, de itt vásárol és kikéri magának, hogy neki ugyan honnan kéne tudnia, hogy hogyan kell azt a halal húst megsütni, azért van az asszony, de azért csak megszakérti, hogy melyiket veszem meg, meg a török hentes, aki jóllakásig kóstoltatja az olívabogyót és a sajtokat, és itt a legolcsóbb a gyömbér és a legízesebb a paradicsom.




  
Néha persze, amikor nem akad bele a betonná korrodálódott villamossínekbe a biciklikerék, feljebb tekintve észreveszem, micsoda paloták rejlenek a Wordartban készült műanyagra kasírozott cégérek felett. A rózsaszín pizsamás néni ott áll a mosoda ajtajában és minden járókelőnek koszossá nyilvánítja az öltözékét, a sufnituningolt Mercédeszből olyanvittonos szemüveget ajánl egy nyurgáranőtt tizenhatéves, bár az enyémet dícséri és megnyugtat, hogy ő csajozni is szeret, de inkább barátokat keres. 
Még egy szomorú pillantás a Teleki téri piac hűlt helyére, szevasz Fiumei út, és irány a Keletinél lévő anyagbolt, és juteszembe már megint nem vettem zipzárt a kellékesnél... 



(Fotók: internet)

Cukorborsó és Kvázibárki műsorvezetésével a bringás bolháról, Matuz Mesterről, az Én és a biciklim fotósorozatról, a tekerésről és mosolyokról. Előre Illéri!

Biciklin ülve, a telefonommal készültek a képek. Bocs a minőségért. Riksapolszki, thumbs up! A gagyi Dodge Viperes festés helyett kitalálhattak volna valami kreatívabbat, de így is tetszik az ötlet.

 Másoknak is jöttszembe.

Van egy Púder nevű hely a Ráday utcában. Soha nem írnék róla bejegyzést a jöttszembén normális esetben. A Szatyor stílusában, valódi stílus nélkül megalkotott kis ételbár. A szomszéd asztalnál egy tucat zenész-üzletembernek öltözött figura sörözött, vacsorázott, majd fizettek és a bejárat elé hordták a hangszereiket. Gondoltam bevárják a turnébuszukat...

Aztán mégsem hagyták el a helyet. Mint később kiderült a Chaupiques nevű holland utcazenész bulizenekar ült mellettünk és nem a turnébuszukra vártak, hanem a 3-4 rögtönzött budapesti fellépés egyike jött szembe a Ráday utcában ezután. Örülök, hogy mi is ott voltunk. Atóta sem tudom mosolygás nélkül megnézni ezeket a felvételeket.

Cahupiques, Budapest @ Ráday utca - Take on me

Aztán pillanatok alatt óriási tömeg gyűlt köréjük és közel egy órát zenéltek, persze ingyen. A Púder pincéreitől időnként kaptak egy tálca sört vagy egy egy kör felest és ők csak zenéltek, míg a rendőrök be nem rekesztették az ajándékkoncertet. A Smells like teen spiritre majdnem bementem pogózni, de nem mertem konkurálni a videón is látható metálrészeg nénivel. Köszönjük az élményt a hollnad apukáknak, akik szabadidejükben járják a világot és fúvóshangszerekkel jöttszembéznek Berlintől Budapestig.

Cahupiques, Budapest @ Ráday utca - Smells like teen spirit

Who are Chaupiques? More than 25 years ago it all started as a joke. Today , Guy, Rene, Bart, Arno, Lars, Huub, Rob, Oscar, Guy, Giel, Benoit, Ed, Charles and Frank play music you will not forget or have forgotten. Brass in unusual places,  at unusual moments, meeting the most unusual people.