jöttszembe

Járjuk a várost: biciklivel,
békávézva, gyalog, futva, négykézláb, kihogyan. Közben kinyitjuk a szemünket, számolunk, mosolygunk, visszamosolygunk, fotózunk, videózunk, írunk, élünk, gondolkodunk. Minden villanás egy történet. Szórakoztatjuk magunkat, turistáskodunk Bárhol.
Ötlet: http://jottszembe.freeblog.hu
Jöttszembe @RadioQ 99.5, hétfőn négytől

Goldenblog 2012

Friss topikok

Linkblog

Gondolatok a szaporáról

2010.10.20. 17:51 lambadaszoknya

Van egy téma, ami sajnos néha szembejön, ha az ember fut. Sokáig hezitáltam, vajon szerencsés-e széleskörben közzétenni a gondolataimat a szóban forgó dologról, végül azonban úgy döntöttem, teszek rá, hogy nő vagyok, és egy nő nem beszél ilyesmiről. A kiválasztásról lesz ugyanis szó.

Emlékszem az első meglepetésre. Amikor először támadt futás közben a szabad levegő és a mozgás hatására felgyorsult anyagcsere. Szigetkört akartam futni, és pont az otthonomtól legtávolabb eső ponton, az Árpád híd lábánál jött szembe az inger. Velem is maradt, hiába mondogattam magamban, hogy „nemkellnemkellnemkell”. Sportszerű nehezítésként kétszer is úgy tűnt, elmúlt, valójában csak erőt gyűjtött egy komolyabb támadásra. A Margit hídnál úgy döntöttem, hazafutok, belefér, meglesz. Ismeritek azt az érzést, amikor eljön az a pont, hogy a mozgás jellege miatt a futás kizárva, csak állni tudsz, de akkor meg ugye nem haladsz? Ez az érzés és hála az égnek egy kietlen park jött szembe. Mögöttem a Fehérház, előttem a Parlament, minden oldalról térfigyelő kamera, de én nem ezt láttam. Én csak egy kb. egy méter magas kőfalat vettem észre (melybe különben bele van vésve az összes magyar olimpiai bajnok neve, tényleg, minden tiszteletem az övék), és mögötte egy sűrű bokorsort. Nem hezitáltam, a fal és a bokor közé guggoltam. „Csak most ne jöjjön ismerős!” - gondoltam magamban, és tettem a dolgom. A következő napokban néha bevillant, hogy mi van, ha a youtube-on látom majd viszont ezt a kis akciómat, és mi lesz, ha ezzel teszek szert a világhírre, de mindig megnyugattam magam azzal az enyhítő körülménnyel, hogy sötét volt.

Az eset nem ismétlődött meg azóta, de a félelem, hogy bármikor bekövetkezhet, beette magát a gondolataimba. Volt olyan, hogy hirtelen irányváltoztatásra kényszerültem, és a szüleim lakásához rohantam, s ötven méterről megpillatva apukámat az erkélyen azt ordítottam, hogy „Apa, nyisd az ajtót, és ugye senki nincs a WC-n?”, illetve olykor betérek egy-egy étterembe, kávézóba futás közben, de ebből már nem csinálok gondot.

A múlt vasárnapi Coca-Cola futóversenyen a mobilwc-ben lettem figyelmes a képre, amelyet mellékeltem is. Igazán jól tudtam vele azonosulni, főleg, hogy a váltóponttól, ahonnan normál esetben pihenhettem volna, hiszen részemről vége volt a versenynek, én nyomtam egy sprintet a ToiToi-ig. Így jártam.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: verseny futás rekord szapora

A bejegyzés trackback címe:

https://jottszembe.blog.hu/api/trackback/id/tr762386599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

"A Jöttszembe blog köszöni a dízájnt Vincenzonak, a szájtbildungot pedig a fantasztikus Habanának! Jöjjetek szembe mindig!"