Reggel biciklivel gurultam a Naphegyről, jött szembe Gregor Bernadett (gyalog). Nagyon büszke voltam magamra, mert nemcsak azt sikerült elérnem, hogy ne nézzek rá, hanem azt is, hogy úgy tűnjön, mintha nem direkt tenném. Közben periférikusan (és fantáziáimban) láttam a megtorpanást, megdöbenést és felháborodást. Az ő felháborodása viszont semmi az enyémhez képest, hiszen évek óta tudjuk a nevét és felismerjük az utcán, ahelyett, hogy ezt a rengeteg agyterületet és kommunikációs munkát valami hasznos dologra fordítanánk, például a biciklizés népszerűsítésére.
Azt még hozzá kell tenni, hogy már olyan helyen is laktam, ahol ő volt az előző lakó, és ott hagyta táskáját, néhány számlát, valamint egy retkes melltartót. Rengeteg végignevetgélt estén terveztük, hogy relikviáit elárverezzük a vaterán, de aztán nem tettük, félig lustaságból, félig azért, mert nem érdemli meg ezt a figyelmet. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam, ez volt az első bejegyzésem.
